2015. május 26.

Kiállításmegnyitó Székesfehérváron

Szűcs Erzsébet igazgató köszöntője és Muladi Brigitta megnyitószövege után a Szent István Király Múzeum – Csók István Képtárában Vándorállat a libikókán címmel Szikora János rendezésében a Vörösmarty Színház három művésze adott elő egy performanszot. Charpentiers egy motettája hangzott el, Genet A paravánok című darabjából két részletet olvasott fel a "játékmester". Két férfiruhába öltözött lány "libikókázott", változott át nővé és őket kötötte össze egy szalaggal a harmadik.

„Itt nem értelemről van szó - nekünk egy képet kell felmutatnunk örök időkre, egy több mint ezer éves képmást, amely erejét abból meríti, hogy amit ábrázol, lassan elporlad. Forduljanak szembe a lábak és nézzék meg magukat a szomszédjuk lábába, mellkas a szomszéd mellkasában, egyik száj a másik szájban, szemek a szemekben, orr az orrban, fog a fogban, térd a térdben, a hajfürt a másik...hajfürtjében.
Megnézni és fölfedezni egymásban az eszményi szépséget...a tökéletes csábítást. Szaporodjanak hát a tükrök, legyen három lapjuk, tíz, legyen tizenhárom, száztizenhárom, ezer, százezer! Arcéleket tükrözzön az arcél, és képmásuk legyen olyan szép, hogy semmisítse meg a magukról alkotott képet. Zúzza szét! Törjön darabokra...izzé-porrá...Vagy mint a jég: olvadjon meg.”

„Én pedig azt akarom, hogy ne tekints hátra többé. Azt akarom, hogy tétovázás nélkül vezess el az árnyék és a szörny országába. Azt akarom, hogy merülj el a keserűségben, és tudd, hogy nincs visszatérés. Azt akarom – és ezt percről percre növekvő csúnyaságom mondja – hogy vessél el minden reményt. Azt akarom, hogy a rosszat válaszd és mindig a rosszat. Azt akarom, hogy csak gyűlöletet láss, és szeretetet soha. Azt akarom – és ezt pillanatról pillanatra növekvő csúnyaságom mondja – hogy vesd el magadtól az éjszaka ragyogását, a kövek lágyságát és a bogáncsok mézét. Nem azért, hogy eljussunk valahová, hanem hogy akik küldtek, békén élhessenek egy békés parton.”